Get Adobe Flash player

Vezérkutya-képzés II.


A vezérkutyák kiképzése a szánhúzókutya-képzésnek az egyik legfontosabb és leginkább speciális formája. A vezérkutya a legtöbb ember számára titokzatos és misztikus dolog, és gyakran egy jól képzett vezérkutyára úgy néznek, mint valami csodára. Pedig maga az alapképzés, vagyis az irányok megtanulása semmivel sem nehezebb, mint az „ül’ vagy a „fekszik” parancsszavak megtanítása. A jó vezérkutya azonban sokkal többet tud, mint pusztán az irányokat! Egy jó vezérkutyával fontos versenyeket lehet megnyerni, míg vezérkutya nélkül a legjobb fogat sem versenyképes. A cikkem előző részében bemutattam, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a jó vezérkutyának, ezek közül mi az, ami veleszületett, és mit lehet módszeres képzéssel megtanítani a kutyának. Szó esett az elölfutás és a parancsok megtanításáról, valamint az első versenyre való felkészítésről. A cikk most következő, befejező részében a vezérek versenyekre való edzéséről és az alapvető hibák kiküszöböléséről írok.



Az első szezon

A következő ősszel azután komolyra fordul a dolog. A kölykökből egyéves lesz, és előttük áll az első versenyszezon. A felkészülési tréning első heteiben a fogatban hátul kell, hogy maradjanak. Ha a kutyáknak már megvan az edzési rutinja, megkezdhetjük az egyévesek előrekötését is, de csak mindig egy nagyon tapasztalt, nyugodt kutya mellé. Eleinte jobb elkerülni a zavaró tényezőket az edzés során. (A rossz időjárás a legjobb garancia arra, hogy nyugodt edzésünk lesz.) Ha számítani lehet zavarásokra, akkor inkább kettesével edzzünk, mert egy nemkívánatos élmény beszerzése mindjárt az elején egész életére belevésődik a kutya emlékezetébe. (Pl. „De jó, megint megyünk tacskót fogni!”) Ha csak két kutyát viszek egyszerre magammal, akkor az embernek lehetősége van arra, hogy megakadályozza a zavarás sikerélménnyé válását a fiatal kutya számára („fúj, ereszd, tovább!”). Kimarad a „siker”, és idővel az ilyen dolgok érdektelenné válnak. Az is előnyös, ha a tapasztalt társkutya lényegesen erősebb, mint a fiatal, és egyedül is képes a „jó útra” vinni a tanulót.

A kutya legyen egy darabig elöl, 1-2 hétig minden edzésen fusson vezérként, azután pedig csak a könnyű edzéseken, azaz nem a „sebességi” edzéseken vagy az extrém szakaszokon. Ne felejtsük el: a vezérség mindig egy pótlólagos stressztényező a kutya számára, a vezérkutyáknak nagy felelősségük van. Az egyévesnek még nincsenek meg azok a testi adottságai, mint az idősebb kutyáknak, a kimerítő edzések teljesen igénybe veszik őket, és ha ehhez képest még elöl is kell futniuk, az már túl sok terhelés lehet a számukra. A legfőbb élmény a jövőbeni vezérkutyánk számára az legyen, hogy elöl futni élvezet! Végtére is egyetlen versenyző sem kívánja „agyonhajtani” a sokat ígérő vezérét.

Az engedelmesség

Az engedelmességnek két összetevője van: a genetikai adottságok és a szerzett tudás. Némely kutyák egyáltalán nem mutatnak érdeklődést az útleágazások iránt, ezek többnyire a valamelyest visszahúzódó kutyák. Ilyenkor történhet meg, hogy szégyenlősek lesznek a nézők előtt a pályán vagy a célegyenesben, lelassítanak, és talán nem szívesen előznek. Mások nyitottak, barátságosak, kiváncsiak és mindent fel akarnak fedezni, ezért előfordulhat, hogy pl. egy idegen kutya „kedvéért” letérnek az útról. A pótlólagosan megszerzett tudás szerencsére gyengíti a problémákat, és a zavaró szituációk többé már nem számítanak „újnak”, de jóval nehezebb a helyzet abban az esetben, ha a kutya a természetétől fogva bizonyos alap-agresszivitást mutat. Ha ehhez még hozzájön mondjuk a „sikeres tacskófogás” élménye, akkor már csak nagy nehézségek árán lehet az agresszivitást kinevelni belőle. Az ilyen kutyáknál nagyon fontos, hogy kicsi korától kezdve folyamatosan arra neveljük őket, hogy az agresszivitás nem kívánatos, és ne hagyjunk rá mindent az „édes kicsire”. Ebben az összefüggésben nagyon tanácsolható, hogy a vezérként befogott fiatal kutyát egy ilyen szempontból teljesen megbízható, idősebb másik vezérkutyával edzzük együtt. Semmi sem történik ugyanis gyorsabban, mint a negatív tulajdonságok elsajátítása! Ha pedig már nekem nincs több ráhatási lehetőségem, akkor a tapasztalt másik kutya kell, hogy átvegye a szerepemet.

Nézők a pályán

A fiatal vezér számára ez az egyik leggyakoribb probléma. Egy félősebb kutyának ugyanis jelentős önmegtartóztatásba kerül, hogy átfusson a tapsoló és kiabáló nézők egyre szűkebbé váló sorfala között. Kiváltképpen kellemetlen, ha a dolog másodperceken múlik, és a kutya éppen a célegyenesben torpan meg. A nézők pedig úgy gondolják, hogy „na jó, akkor még hangosabban bíztatjuk…”   Ilyenkor nem szabad törődni a másodpercekkel, csak az a fontos, hogy biztonságot adjunk a vezérkutyának, és fékezzünk, mert ha megelőzöm őt a hátsó kutyákkal, akkor egy nagy gabalyodáson kívül semmit sem nyerek.

A gondos musher rendszerint nem köt be vezérnek két egyformán félős, tapasztalatlan kutyát, és a tapasztalt idősebb vezér tudja, hogy rögtön megérkezünk, jön a jutalomfalat – és az esetek többségében magával húzza a tapasztalatlan fiatal vezért is a célba. A tudás megszerzésével együtt ez a félelem is csökkenni fog, és mivel normális esetben nem következnek be negatív élmények, a félelem nem fog állandósulni. (A jó versenyző a célban nem szidalmazza, hanem dícséri a versenyt végigküzdő fogatát.) Egy vezérként eltöltött versenyszezon után nem lesz többé gond a tapsoló nézőkkel. Tanácsos néhány kisebb jelentőségű kocsis versenyen résztvenni, hogy a kutya tapasztalatokat gyűjtsön, mielőtt még nagyobb lesz a tét. Az is hasznos, ha a fiatal kutyát kb. 6 hónapos korától fogva minél többször visszük emberek közé, pl. versenyekre.

Kutyák és más állatok a pályán

Ott is edzhetünk, ahol más kutyák is előfordulnak, de mindig úgy fogjunk be, hogy uralhassuk a helyzetet. Eközben fontoljuk meg, hogy egy B kategóriájú fogatnak (6 kutyás fogat) az úton jobbra és balra egyaránt 10 m-es a cselekvési sugara, akkor is, ha gyorsan kitesszük a hóhorgot. Ha nem vagyok biztos a vezéremben, akkor edzésen és versenyen egyaránt folyamatosan a kezemben tartom a hóhorgot. A taposófékkel nem tudok egy fogatot megállítani, a hóhorog lényegesen biztosabb, csak arra kell ügyelni, hogy lehetőség szerint nem szabad - akármilyen rögzítési célból - állandóan „csörlőzni” vele.

Ha mégis előfordul egy nem kívántos „sikerélmény”, akkor valamivel keményebben kell fellépnünk. Ebben az esetben ajánlatos felkérni a jó barátot, aki pl. hajlandó a kutyájával kiállni a sarokra. Ha a vezérek az idegen kutya miatt letérnek az útról, kapjanak egy „dorgálást” a havertól (pl. egy levágott kerti locsolócső végével), ez a számukra elég nagy meglepetés lesz és nem eredményez sérüléseket. Gyakran az fordul elő, hogy a nagytestű kutyák nem okoznak problémát, csak a „palotapincsi-méret” kezelhető nehezen, mivel ezek a kicsi állatok a méretüknél fogva nem kutyát, hanem zsákmányt jelentenek egy kiváncsi husky számára. Ha ez a pincsi-méret okozza a fő problémát, akkor az a legjobb, ha egy hasonlót találunk. Annak függvényében, mennyire vérmesek a saját kutyáink, rejtsük el biztonsági okokból az idegen kutyát pl. egy sövény mögé. Szükség esetén segítségünkre szolgálhat egy plüsskutya is, a játékboltokban beszerezhetünk elemmel működő, farkat csóváló és ugató, élethű játékkutyákat, a legtöbb husky erre is reagál. Addig kell a dolgot gyakorolni, amíg a kutyáink problémamentesen el nem mennek a zavaró tényező mellett. Ha ugyanis csak bosszankodásban lesz részük és soha nem adódik a számukra „sikerélmény”, akkor előbb-utóbb felhagynak a magatartásukkal.

Még egy tipp arra nézve, ha az ember útközben egy „palotapincsivel” találkozik: sokat segíthet, ha a kutya tulajdonosa a karjába veszi fel a kutyáját, mert a mi kutyáink számára ettől fogva érdektelen lesz a dolog. A kutyákról szóló történetek persze a végtelenségig terjednek, és minden egyes verseny után újak társulnak hozzájuk. A kutyatulajdonosok e közben néha teljesen értelmetlenül viselkednek. A más kutyákkal szembeni agresszivitás azonban nem valamiféle sorsszerűség, egyedül is sokat lehet tenni az elkerülése érdekében (pl. kis csapatokban való edzés, bármikor megállítható edzőkocsik, quadok). Az egyéb állatok (tehenek, birkák, lovak) egy idő után hasonlóan érdektelenné válnak, ha gyakran találkozunk velük. Ezek esetében (a kerítések stb miatt) általában nem beszélhetünk az edzés során valóságos „sikerélményről”, továbbá hely sincsen az igazán veszélyes akciókhoz, és végső soron „az okosabb enged” elve alapján meg is fordulhatunk a fogattal, ezért egy idő után alábbhagy a kutyák érdeklődése is.

Előzés a pályán

Az előzés megtanítása sokszor igen fáradságos munka. A leggyakrabban három állandó probléma merül fel: a „kiharapás” – vagyis amikor a megelőzött fogat egyik kutyája belekap az előzést végrehajtó fogat egyik kutyájába (ez a veszély az egész fogatot érintheti); ha nem akarnak a kutyák elmenni a másik fogat mellett; és igen sok gond származhat abból is, ha az előzés végrehajtása után a kutyák lelassítanak, megállnak vagy kocogni kezdenek. Az előzés műveletének a megfelelő időzítése minimalizálhatja a szóba jöhető problémákat.

Ideális előzés esetében a következő történik: mindkét csapat normális tempóban halad, amíg az előzést végrehajtó csapat vezérkutyái el nem jutnak az előzendő csapat musherjének a magasságáig. A megelőzendő csapat musherje ekkor röviden a fékre lép (lehetőleg nem úgy, hogy szökőkutat csináljon a hóból, és megijessze az előzést végrehajtó fogat vezérjét), a megelőzendő csapat csaknem teljesen megáll, és még mielőtt a kutyák pontosan megtudnák, hogy miről is van szó, az előzést végrehajtó fogat már el is ment. Teljesen elhibázott a dolog, ha egy távoli csapat megpillantásakor az előzést végrehajtó musher „pályát” („trail”) ordibálva közeledik, talán azt gondolva, hogy az előtte futó fogat különösképpen jó, és már régóta fut előtte. Ilyen esetben az elöl haladó fogat kutyáinak természetesen meg kell nézniük, hogy ki az, aki hátulról ordítozva közeledik, ezzel visszarántva a fogatot keresztben állnak az úton, és a kapcsolatba lépés időtartama (ezzel együtt a kiharapás kockázata) lényegesen meghosszabbodik.

A harapós kutyák minden csapatra veszélyt jelentenek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kezdetektől fogva tiltani kell a harapást! A jól szocializált kutyáknak, akik sokat találkoznak idegen kutyákkal, lényegesen kevesebb hajlamuk van a dologra. Azok a kutyák, akik sokat edzenek és sok versenyen vesznek részt, sokkal kevesebb hajlandóságot mutatnak a harapásra, mint azok, akik két lefutott verseny után a létezésük csúcspontján érzik magukat, és ebből kifolyólag egy egészen más adrenalinszinten mennek versenyezni.

Ha az ember a saját kutyái felől biztos, akkor az is jó taktika lehet, hogy minél gyorsabban haladjunk el a megelőzött másik fogat mellett, hogy a kutyáknak ne juthasson rossz gondolat az eszükbe. Viszont hacsak egyetlen harapós kutyám is van a fogatban, akkor az első megtörtént eset után az edzésnek különleges edzésnek kell lennie. A legjobb, ha az előzést egy baráti fogattal együtt gyakoroljuk, és úgy a legegyszerűbb, ha az edzés során hagyom magamat megelőzni. Ha a kutyám valóban kiharap, akkor az előzést végrehajtó mushertól kapjon egy váratlan „dorgálást”. Ha az agresszív magatartás még nem idegződött be teljesen, akkor ez elég nagy meglepetést okoz neki ahhoz, hogy ezt a rossz szokását leküzdje. Végül is ő ahhoz van szokva, hogy eltart egy ideig, amig én lefékezek és előremegyek hozzá, és így elvileg relatíve hosszú felkészülési idő áll majd a rendelkezésére, mielőtt még jönne a büntetés. Ha pedig van egy valóban megrögzött harapós kutyám a fogatban (ez azt jelenti, hogy folyamatosan a többi kutyára acsarkodik és ez sokszor sérülésekhez is vezet), akkor az az alapelv, hogy nem szabad veszélyeztetni a többi fogatot. Vagyis előzetesen megbeszélem a többi musherral a dolgot, leszállok a szánról vagy a kocsiról, és a harapós kutya mellé lépek. A harapós kutyákat – ha egyáltalán versenyezni szabad velük - legalábbis közvetlenül a szán elé kell fogni (az ún. „wheel”-be), mivel ott van a legcsekélyebb mozgási lehetőségük, és a gazda is gyorsan elér hozzájuk a megfelelő büntetéssel.

Egyébként – amilyen az élet – a versenyeken többnyire azokat a fogatokat szokták leelőzni, akiknek harapnak a kutyáik! Szerencsére a versenyek vezetősége az esetek többségében van olyan következetes, hogy ha igazolhatóan előfordulnak ilyen nem kívánatos közjátékok, akkor kizárják az illető kutyákat vagy fogatokat a versenyből. Nem engedhető meg, hogy jó fogatkutyákat a harapásokkal mások megrongáljanak. Kevés kutya tud problémamentesen előzni, és ha már rossz tapasztalatokat szereztek, annál nehezebb kitörölni az emlékezetükből, minél fiatalabbak.

Nagy gondot jelenthet az is, ha a kutyák az előzés után nem akarnak tovább futni. Sokszor segít egy rövid megállás (szolgálhat a gubancok kioldására is), és egy megújult elindulás, miközben természetesen nem szabad, hogy a korábban megelőzött fogat ismét azonnal előzni akarjon. Emlékeztetőül: ezt a versenyszabályok sem engedik meg! Itt is érvényes a minél több gyakorlás és a rutin, és itt is aranyat ér egy olyan tapasztalt társ-vezérkutya, aki továbbhúzza a fogatot.

Azok a kutyák, akik jól előznek, többnyire a szembejövetelkor is jól futnak. Ez a „tudomány” gyakran követelmény a középtávú versenyeken. Fontos, hogy olyan tempóban haladjunk egymás felé, amit egy ideig tartani tudunk. Ha előfordul egy gabalyodás a vezéreknél vagy harap az egyik kutya, azonnal ott kell teremni, hogy elkerüljük a legrosszabb káoszt. A kiharapás veszélyére szemtávolságból kérdezhetünk rá a szembe jövő másik mushertól, és ha harap az egyik kutya, akkor azonnal meg kell állítani a fogatot a súlyos sérülések elkerülése érdekében. (Az már egy más kérdés, hogy az ilyen kutya nem való a pályára.)

Hóevés

Sokszor még a legkevésbé ideges vezérkutyák is elkezdik az út felénél folyamatosan felkapkodni a havat. A dolog általában elkerülhető az optimális itatással, és röviddel a futás előtt plusz ¼ liter folyadék adásával. (A verseny előtti megfelelő folyadékbevitelnek az izmok oxigénellátása szempontjából nagy jelentősége van.) Az is segíthet, ha a kutyák nyelvére egy kis citromlevet csöpögtetünk. Magas környezeti hőmérséklet esetén, főleg ha az egész csapat ezt csinálja, lehet a hóevés a túlmelegedés elleni védekezés szükségszerű eszköze is. Elvileg a hóevés nem okoz sok gondot, kivéve azt az esetet, amikor a probléma olyan mértéket ölt, hogy a kutya teljesítményét jelentősen csökkenti. Ebben az esetben ki kell vizsgálni a pajzsmirígy működését, tekintettel arra, hogy az alulműködésnek (hypothyreose) többek között ez is a jele lehet. Az erőszak itt sem használható, végül is a kutya nem szórakozásból eszik havat, hanem mert szomjas vagy mert túl melege van. Meg kell keresni és orvosolni kell az okokat.

Rövidzárlat a vezérnél

Amikor már úgy tűnik, hogy minden tökéletesen működik, igencsak bosszantó lehet az, ha a vezér egyszer csak fogja magát, és minden előzetes értesítés nélkül leül vagy lefekszik. A fogat összegabalyodik, az edzésre szánt időnek (rosszabb esetben a versenynek) befellegzett. Ha a vezérünk egyszer erre rászokott, akkor nehéz róla leszoktatni. Az a legjobb, ha ezt a szokást eleve nem engedjük elharapózni. Fogatban a fiatal kutyáknál észrevehető, ha inkább hátul szeretnének futni. Annyit tehetünk, hogy lassan haladunk tovább , így a kutya nem sérülhet meg, de közben megtanulja, hogy muszáj továbbmennie. Egyszer majd csak kapisgálni fogja a dolgot, és nem sokkal később ismét elöl szeretne majd futni. Gyakran fordul elő, hogy a kezdő kutyák legtöbbször jól futnak tovább, de minél fáradtabbak lesznek, annál többször kisérelik meg a lefekvést.

A vezérek esetében a stressz kifejeződése is lehet a lefekvés, a kutya ezzel „kényszerpihenőre” tehet szert. Az a legjobb, ha figyelembe vesszük ilyenkor, hogy a kutya az adott körülmények között nem dolgozik 100 százalékos teljesítménnyel, és előbb-utóbb ténylegesen szüksége lesz a pihenőre. A következőket tehetjük: korán etessünk (a futás, illetve az előző napi rajt után 1 órával); a futás előtt esetleg – ha mód van rá - vigyük el egy kicsit sétálni, hátha még nem sikerült elvégeznie a dolgát. Esetenként csökkentsük az élelmiszer adagját, főleg, ha túl lágy a széklet (de maximum 33 %-kal), esetleg emeljük meg a zsíradék arányát – de először mindig edzésen próbáljuk ki ezt a dolgot! A kettőnél több napos versenyen azonban nem szabad a táplálékot csökkenteni, mert a bevitt kalóriák csökkentésével arányosan csökken a teljesítmény is. Figyeljük meg alaposan a kutyát, egy idő után felismerhetőek az előjelek (magasra emeli a farkát, „potyogtatni” kezd). Ilyenkor időben fékezzünk, mert nem a kis „rakás” kerül sok időbe, hanem a fogat kioldozása az okozott gabalyodásból. Az erőszak alkalmazása (előre menni a fogatban és megverni vagy megszégyeníteni a vezért) nem használ, a többi kutya előtt való tekintélyrombolás inkább csak még jobban elbizonytalanítja a kutyát. Jobb az előrelátás!

A vezérekre háruló stressz csökkentésére többféle módszer lehetséges. Dr. Roland Lombard állatorvos (világhírű kutyaszánhajtó versenyző) pl. ritkán észlelte a vezérein a stressz jeleit. Ő maga mindig csendesen hajtott, és saját maga végezte a handleri teendőket is. A rajtban a vezéreit fogta be utoljára, és addig maradt mellettük, amíg erre a visszaszámlálás során a szánja eléréséig ideje volt. Vannak persze versenyzők, akik a vezéreket fogják be elsőként, hogy azok - feszesen tartva a szárat - megkönnyítsék a mögéjük sorakozó fogatkutyák befogását. Erre a dologra sok vezérkutya megtanítható, de figyelembe kell venni, hogy ez a módszer már a rajtban fokozott terhelést jelent a vezérek számára.

A vezérkutyaképzésnél különösen fontos, hogy mindenkor kizárólag a pozitív ösztönzés eszközeit alkalmazzuk! Mindössze a kiharapás lehet ok arra, hogy keményen fellépjünk ellene. A vezérkutyának amúgy is éppen elég jut a stresszből, felesleges ezt a stresszmennyiséget tovább fokoznunk. Sokkal több esélyünk van versenyt nyerni egy olyan fogattal, amelyben a kutyák ahhoz vannak szokva, hogy a futás az élvezetek csúcsa, a vezérkutya pedig engedelmes és kellőképpen magabiztos ahhoz, hogy elviselje a vezérséggel együttjáró stresszt.

Az eredményes musher igyekszik jó kapcsolatot kiépíteni a kutyáival. Nem szabad a kutyáktól többet várni, mint amire képesek, és sohasem szabad őket arra kényszeríteni, hogy keményebben vagy gyorsabban dolgozzanak, mint amit örömmel megtesznek. Mindegyikük egy önálló egyéniség. Együtt úgy dolgoznak, mint egy csapat, de szükségük van egyéni szükségleteik kielégítésére, egyéni képességeik figyelembevételére. Ahhoz, hogy egy vezérkutya minden tekintetben megbízható legyen, nagyon sok munkára, nevelésre és foglalkozásra van szüksége. A kutyák boldogok, ha jól teljesítenek. A hajtó felelőssége, hogy olyan körülményeket biztosítson a kutyáknak, ahol jól tudnak teljesíteni. George Attla többszörös világbajnok alaszkai musher szavaival élve:

„Ne feledjük, egy kutya csak veleszületett és tanult dolgokat csinál. A kutya sohasem hibázik. Mindig a tréner hibázik, ha a kutya nem fogadja el a vezényszavakat.”

Verla Zsófia
 
Felhasznált irodalom:
Angelika Merkel (1999): Training spezial – Leithunde

Partnereink

Honlapunk a NEA támogatásával valósult meg.